Bejelentkezés
felhasználónév:
jelszó:
Galéria
Deep Work a Fitbalance-on
Legfrissebb blog bejegyzések
Főoldal, Blog, Vivicitta Félmaraton, ahogy én megéltem

Vivicitta Félmaraton, ahogy én megéltem

2013.04.24. 13:40 - Kiss Anita

A múlt vasárnap zajlott le a 28. Telekom Vivicitta Városvédő Futás és Félmaraton elnevezésű rendezvény, amely számomra az év első futóversenye volt.

Egy felemás felkészülési időszakot követően félmaratoni távon álltam rajthoz a verőfényes napsütésben. A elképzeléseim és az elmúlt hónapokban ráfordított energia alapján a célom az volt, hogy javítsak a tavaly elért időmön, de az utóbbi két hét futásainak eredményeiből már sejtettem, hogy ez sajnos nem fog bekövetkezni :-(.


Április 6-án Szerbiában, Adán egy sportnapon vettem részt előadóként, amely a maga 5 megtartott órájával, az utazási hercehurcájával és az előtte-utána lévő álmatlan éjszakákkal karöltve hihetetlenül kiszívta belőlem az energiát. Az utána következő 7 napban nem voltam képes 1 km-t sem futni :-(. Az ezt követő futásaim pocsékul sikerültek, szúró fájdalommal az oldalamban. Először azt gondoltam, hogy levegővételi hibáról van szó, de a teljes futások időtartama alatt megmaradt a probléma, elmulasztani sem tudtam sehogy, ráadásul olyan érzés volt, mintha kívülről szorítanák össze a bordakosaramat. Ilyennel még nem találkoztam korábban, abban bíztam, hogy a verseny előtti 2 nap pihenő majd megoldja. Hát, nem így történt :-(.


Az előzmények ellenére a verseny napján vidám és optimista voltam :-). Édesapámmal indultunk útnak és az egyik kedves UB csapattársam, Lakatos Évi szállítmányozott el minket a Margitszigetre. Útközben a másik futócimboránkkal Németh Györgyivel is összefutottunk, amint bringán közelítette meg a helyszínt, később a "futó főkolompos" Varga Beával is találkoztunk a futónagykövetek sátránál :-). Csupa lelkes és pozitív személyiség, futótárs és családanya között, hogy is érezhettem volna rosszul magam?! :-)


rajtIntézgettük az apró-cseprő verseny előtti teendőket és hipp-hopp 9 óra lett, a közös bemelegítés ideje. Számomra ez a program volt a nap első csalódása. Tavaly szenzációs futás előtti tornában volt részünk, szépen felépített, futásspecifikus gyakorlatokkal. Nem tudom, hogy idén az időbeli csúszás vagy más okok vezettek ahhoz, hogy a bemelegítés kicsit kaotikusra sikeredett, valamint a hangsúly a statikus nyújtásokra került, de már nem is számít. Nem éreztem magam eléggé felkészítettnek a stretching elemekhez, valamint nekem futás előtt egyszerűen nem esik jól statikusan nyújtani. Természetesen nem akarom másra hárítani a felelősséget azért, hogy nem tudtam megjavítani az egyéni csúcsomat a hétvégén :-), de az biztos, hogy egy verseny esetén még nagyobb jelentősége van a szervezet megfelelő fel/előkészítésének, mint egy hétköznapi tréningen. Saját tapasztalataim azt mutatják, hogy a futás előtti statikus nyújtás nem hatékony (és nem is szükséges), én legalább is kizárólag edzés után használok ilyen gyakorlatokat.
Mivel még a ruhatárat és a mosdót is meg kellett látogatnunk a rajt előtt, nem maradt időnk egyéb bemelegítésre. Bíztunk abban, hogy a "futóművünkre" kent tekintélyes mennyiségű izomlazító krém megteszi majd a magáért :-).


A rajtzónát Édesapám futóteljesítménye alapján választottam ki, hogy legalább a rajtnál együtt legyünk. Persze oltári nagyképűség volt részemről a 2-es számot megadni, de gondoltam, legalább idén nem én kerülgetek majd másokat :-).
Az útvonal a tavalyitól jó pár "ponton" különbözött, kezdve azzal, hogy a Margitszigeten kezdtünk egy bemelegítő 4 km-rel. Sajnos az első km-nél szembesülnöm kellett azzal, hogy a "bordakosaram" ismét rendetlenkedik. Próbálkoztam a légzésritmusom variálásával, hogy megszűnjön a fájdalom, de nem sikerült elhárítanom a problémát. A Margit hídról leérve szerencsére volt mi elterelje pár percre a figyelmemet. Egy kisfiú - mint később megtudtam: Berkes Petinek hívják - az út széléről dudaszóval bátorított bennünket. Hát ez nekem nagyon bejött! :-) Ráadásul a Drága a futam 2. részében átment a híd túloldalára és az utolsó 3 km-en belül is megismételte fantasztikus produkcióját. Esküszöm, már csak ezért is megérte végigszenvedni azt a 21 km-t! :-)
5-7 km között valahogy átbillentem a holtponton (vicces ezt így leírni egy hosszú táv elején) és röpke 10 percre fájdalom nélkül élvezni tudtam a futást, a napsütést és a több ezer futót körülöttem. De az érzés sajnos nem tartott sokáig, újra fájdalom kísérte minden levegővételemet. Eléggé kétségbeestem, mert bizony még nagyon messze volt az út vége. De kiszállni nem lehet, főleg ennyire az elején!
(Hihetetlen dolog ez a futás és persze minden hosszútávú egyéni sport. Önismereti tréning minden alkalom, folyamatos küzdelem saját magaddal...)
Ekkor még a probléma ellenére egész jó időt futottam, nem sokkal magam előtt láttam a fehér lufikat az 1:45-ös iramfutókkal. Aztán egyre jobban görnyedtem össze és lassult a tempóm.

13 km körül hagytak el a zöld lufis iramfutók, akik a 2 órás tempóhoz tartották magukat. Na, akkor egy kicsit összetörtem. Tudtam, hogy mostmár fix, hogy nem javítok az időmön :-(. Ráadásul egy fordító után messziről megláttam a záróbuszt is. Arra gondoltam, hogy szégyenszemre nemhogy a szintidőt (2:30) nem fogom megfutni, de lassan fel is szed a mumus! :-) (A szabályok szerint, akit elér a záróbusz, annak fel kell rá szállnia rá és befejeznie a versenyt.) A hangulatomon az sem javított, hogy amikor másodjára találkoztam össze Édesapámmal, közölte, hogy 11 km-nél begörcsölt a combja és őt is már csak a becsülete hajtja előre :-(.
Ráadásul a Parlament mögötti kis kerülőnél nem sokkal előttem lett rosszul egy emberke, akit a rendőrök támogattak le a pályáról... Hát, én teljesen összezuhantam, sebességem totyogássá lassult és így vonszoltam magam tovább.

Aztán jött az utolsó fordító az Újpesti Rakpartnál. Kerekesszékes, látássérült, babakocsis versenyzőket láttam az út másik oldalán és megembereltem magam. Ők biztos nem rinyálták végig az utat, hanem boldogok, hogy részt vehetnek egy ilyen versenyen! Azzal is bíztattam magam, hogy már csak 3 km van hátra, mindjárt itt a híd, onnan már csak egy köpés az egész! A Margit híd lábánál ráadásul szólt a vidám dudaszó, szóval futottam tovább.

Az utolsó frissítőpontnál a srácok szórakoztak a slaggal és vízi boltívet tartottak felénk. Isteni volt átfutni alatta! :-)

A 20 km után minden erőmet összegyűjtve fokoztam kissé a tempót és optimista fejjel, vigyorogva érkeztem a célba 02:12:30 nettó idővel :-).


Apa már várt rám és csalódottan számolt be arról, hogy a fájdalom a lábában mennyire lelassította őt is. Vígasztalás- és pihenésképpen elterültünk a zöld fűben a szikrázó napsütés alatt.


Így, pár nappal az esemény után megpróbáltam egy mérleget vonni, hogy ne csak a nehézségekre és a nem túl jó időeredményemre fókuszáljak. Meglepő módon jó pár dolog ad azért okot az optimizmusra és erőt a folytatáshoz :-)


befutoPozitívumok:
- a térdem és a csípőízületem nagyon jól bírta a terhelést. Sem a verseny közben, sem utána nem jelentkezett bennük fájdalom. Ezt hatalmas előrelépésnek tekintem és köszönet érte Szentiványi Rita gyógytornász és manuálterapeutának, aki tavaly ősszel "helyrerakta a csontvázamat" és számos gyakorlattal látott el, hogy otthon megerősíthessem a problémás területeket.
Rita, jelentem a rehabilitáció és a rekreáció sikeres volt! :-)


- tökélyre fejlesztettem a műanyagpohárból való frissítést köszönet Németh Györgyi kolléganőnek! :-) Aki nem futott még versenyen, nem is gondolná, mennyire fontos, hogy a versenyző megtanuljon futás közben a folyamatosan összecsuklani akaró pohárból inni. Hiszen, ha megállsz, értékes másodperceket veszítesz. Györgyi - a futással kapcsolatosan mindenre kiterjedő - nagyszerű blogja nagyon hasznos tippet adott ezzel kapcsolatban, így az összes állomáson frissítettem,de egyszer sem álltam meg a 21 km alatt.
Köszönöm, Györgyi! ;-)


- a fájdalom megléte ellenére nem álltam meg (tudtam, ha megteszem, nem indulok el újra), végigküzdöttem magam a távon és beértem a célba! :-)

Negatívumok:
- a fájdalom nagyon lecsökkentette a teljesítményemet. Feladat: megtalálni és megszüntetni az okát. Ennek első lépése: pihenés, majd regeneráló jelleggel, pulzuskontroll mellett folytatni a futást és lassan, fokozatosan növelni a terhelést.


- a tavaly kidolgozott edzésterv sem hozta meg a gyümölcsét. Az erősítő és a térdrehabilitációs edzések "csupán" a sérülések megelőzését és a fizikai kondíció javulását szolgálták, a sebesség növekedést nem. Feladat: a következő versenyekig kicsit el kelt tolni az arányt a -pulzuskontroll melletti - futóedzések javára.

A következő megmérettetés május 11-én Gyulán egy újabb félmaraton egy jótékonysági rendezvény keretein belül. Remélem addigra össze tudom szedni magam és egy élvezetes futásban lesz részem.
A nagy falat pedig június 1-jén az UltaBalaton 5 fős csapatban! Nagyon izgi lesz! :-)

Jó futást mindenkinek!

Hozzászólások
Még nincs egyetlen hozzászólás sem!