Látogatás az Anatómiai Intézetben

Az elmúlt hétvégén a SOTE Anatómiai Intézetében jártam. Annak oka, hogy erről csak most számolok be, az az, hogy még mindig eléggé hatása alatt vagyok a látottaknak. A látogatás a személyi edző képzés része lett volna, de tavasszal nem tudták számunkra összehozni, ezért most az újoncokkal bepótolhattunk, amiről lemaradtunk. Rengeteg gondolat és érzés kavarog a fejemben a témával kapcsolatban. Ezt szeretném valahogyan értelmesen számotokra átadni :-) A programot az intézet auditorium maximumában kezdtük egy előadás meghallgatásával. Jó volt újra egyetemi padban ülni és figyelni a sok érdekes dologra, ami elhangzott :-) Azért egy kicsit meglepődtem, amikor a 3. mondat közepén a padtársam elém rakott egy emberi lábat. Konkrétan egy férfi lábfeje landolt a kezemben a hozzá tartozó lábszárcsontok egyik felével. Hát, először is nyeltem egy nagyot, mert bár nagyon érdekes a bokaízület, de valahogy kapásból nem erre számítottam, ráadásul nem tudom, hogy "szabad-e" puszta kézzel megfogdosni az "ilyesmit". De hát mit volt mit tenni, alaposan körbenéztük a csontokat és ínakat, aztán figyelmünket ismét az előadás kötötte le. Az előadó meglehetősen csapongott a témák között, de meg is értem, hiszen 1 órában elég nehéz áttekinteni az anatómiát :-) Nyilván minket elsősorban a sportmozgások szemszögéből érdekelt az egész, de még így is rengeteg terület van, ami ettől leválaszhatatlan, mint például a táplálkozás, mint energiabevitel. A lényeg, hogy én még órákig hallgattam volna az előadót, de már el is érkeztünk a következő programponthoz, a bonctermi látogatáshoz. Na, ez az a rész, ami vegyes érzelmekkel töltött és tölt el még most is. Soha nem voltam még részese ilyesminek, ahogy a társaim sem, azért egyfolytában ment a találgatás, hogy milyen is lesz az egész. A terem előterében felvettük az intézeti köpenyeket és aki akart, gumikesztyűt is húzhatott, hogy közelebbről is megvizsgálhassa a testrészeket. Megmondom őszintén, én úgy gondoltam, hogy az előadóban megtapogatott lábrészlettel kielégült ez a fajta kíváncsiságom, úgyhogy én innentől csak a szemeimet óhajtottam használni. Ami ugye kapásból lehetetlenné vált, mert egy másik érzékszervem is azonnal bekapcsolt, ahogy beljebb mentünk a terembe. A formalin erős szaga azonnal megcsapott és ez, valamint az elénk táruló látvány azt eredményezte, hogy a gyomrom öklömnyivé szorult és úgy is maradt 1 órán keresztül, amíg odabent voltunk. Az első asztalon ízületeket láttunk, ami számomra nagyon érdekes volt. Elméletben kitűnően ismerjük már ezek felépítését, de élőben látva pofon egyszerű megérteni a működésüket is. Az előadó hölgy pedig természetesen további érdekes információkkal látott el minket. A következő asztalon egy teljes kar és egy láb volt boncolt állapotban. Ami már egy kicsit furcsább volt, mert a tálca alján formalinban áztak a végtagok, amelyeket a kísérőnk teljesen természetesen forgatott, idegeket, ínakat húzogatott ki belőlük, mintha csak valami kirakósjátékról lett volna szó. Na, ezt nekem egy kicsit nehéz volt feldolgozni, bár teljesen érthető, hogy mivel ez a szakmája és napi szinten ezzel foglalkozik, nem okoz neki gondot az egész kezelése. Nyilván ő teljesen el tud attól vonatkoztatni, hogy az illető, akiben matat, nemrég még élő személy volt. Bevallom, nekem az elsőre annyira nem sikerült. Főleg azért nem, mert a harmadik asztalon egy teljes felsőtestet láttunk, arccal együtt, ami már megint egy kicsit nehezebben emészthető volt számomra. Nem tudom, hányféle, de rengeteg érzés játszódott le bennem egy időben. Egyrészt nagyon érdekes volt látni belülről az emberi testet, azokkal a szervekkel együtt, amelyeket eddig csak képen nézhettünk meg, másrészt teljesen idegen dolog volt, hogy az egészről a főtt csirkehús jutott az eszembe, mivel a testrészek színe azzal egyezett meg a hosszú ideig tartó ázás miatt, valamint belegondolni abba, hogy ezek valódi emberek, valódi részei. Lehet, hogy csak én parázom túl, de ez együtt kicsit hátborzongató. Bár abban is biztos vagyok, hogy csak mi nyugati emberek kezeljük ilyen idétlenül a halál gondolatát, és nyilvánvalóan mindenkinek csak előnye származna belőle, ha ennyire részletesen megismerhetné a testét és szerveinek működését. Valószínűleg akkor kevésbé károsítaná katasztrofális életmóddal (vagy nem). A kísérőnk közben a kérdésünkre azt is elmondta, hogy az intézet minden évben jelképes temetéssel emlékezik meg azokról, akik az orvosképzést szolgálják azzal, hogy haláluk után felajánlják a testüket oktatási célra.

Volt lehetőségem tavaly eljutni a Bodies kiállításra és azt valahogy kcisit máshogy éltem át. Azt valami gyönyörűen megcsinálták, szinte már műalkotásszerűnek tűntek egy egyes preparátumok, ahhoz képest ez itt maga volt a meztelen valóság. Mindenesetre leszögezhetjük, hogy nagy élmény volt számomra a látogatás és ki nem hagytam volna. Szerintem, ha lehetőségetek adódik, mindenképpen nevezzetek be Ti is valami hasonlóra, mert nagyon tanulságos.