Bejelentkezés
felhasználónév:
jelszó:
Szűrés címszavakra
Galéria
Kínai és a testmozgás
Legfrissebb blog bejegyzések
Főoldal, Blog, 1. TRX Boot Camp

1. TRX Boot Camp

2010.06.07. 14:50 - Kiss Anita

Az elmúlt hétvégén részt vettem az 1. TRX Boot Campen, amit a 3, Riminiben frissen kiképzett fenegyerek Pozsonyi Zsolt, Garami Zsolt és Sivák Máté szervezett és vezényelt le számunkra :-). A tábor fantasztikus volt a nagyszerű balatonfüredi kempingtől kezdve a ragyogó napsütésen át, a gyilkos edzéseken keresztül az esti buliig. A rengeteg élmény és újdonság mellett sikerült begyűjtenem egy - a felső testemet majdnem teljesen lebénító - szép kis izomlázat és 2 vöröslő végtagot is :-)


A kezdőnapon, pénteken sajnos én magam nem sok programon vettem részt, mert a személyi edzéseim  és a szokásos pesti dugó miatt csak estére sikerült megérkeznem a helyszínre. A csapatot egy tihanyi étteremben értem be, ahol megvacsiztunk, majd zárásként egy hajnalba nyúló beszélgetés következett a szállásunkon. A többiek a tábornyitáskor megismerkedhettek a Boot Camp tréninggel először elméletben, majd egy 1,5 órás edzésen gyakorlatban is. Az elmesélésükből és a fotókból kiderült számomra, hogy nem volt egyszerű a "móka", amit ráadásul az egy hétig tartó esőzés miatt a csúszós talaj is nehezített :-). Már előre izgultam, hogy ezek alapján, én hogy fogom teljesíteni a másnapi etapot.


Szombaton délelőtt felkerekedett a csapat a zamárdi kalandparkba, ahol a napi edzéseink "bemelegítéseként" 5 pályán győztük le az akadályokat. Bevallom, nekem igencsak felszaladt a pulzusom az első akadályoknál, mert nem kicsit izgultam, hogy vajon megfelelően fogom-e tudni használni a karabinereket. A nagy esőzések miatt a 2. akadály egy hosszú csúszópálya volt (mivel a talajt nem kevés víz fedte), amin a kezdeti nagy nekibuzdulásom után sikerült megakadnom. Az történt ugyanis, hogy mivel életem első csúszásáról volt szó, nem vettem elég nagy lendületet és a buzdító tarzanüvöltésem ellenére megálltam a kötél közepén a tó felett :-). Onnan aztán se előre, se hátra...Törtem a fejem, hogy most vajon mit csináljak, aztán amikor meghallottam a mögöttem lévő társaim kiáltozását, amiben a személyzettől kérek segítséget a megmentésemre, gyorsan eszembe jutott, hogy van nekem 2 kezem, amivel áthúzhatom magam a túlpartra. Így a beégésemen kicsit kozmetikázva - tapsviharral a hátam mögött - átkászálódtam a következő akadályra. Onnan aztán már elég simán ment minden és a gyomorgörcsöm is elmúlt :-). Persze, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, az animátorok megkértek minket, hogy a kezdő pályáról másszunk át az 5. szintre (jelenleg ez a legnehezebb készen lévő pálya), mert annyira sokan vagyunk, hogy ha mindenki ugyanazt a szintet teljesíti, élvezhetetlenül lassan haladunk. Úgyhogy az adrenalinszintem ismét megemelkedett a néhol igen brutális akadályok láttán. Nagyon tetszett viszont, hogy komoly törzsizommunkára volt szükség az imbolygó, néhol igencsak apró felületű alátámasztásokon való egyensúlyozáshoz. Valamint nem kis szellemi erőfeszítésbe is került annak eldöntése, hogy némelyik akadályt milyen módszerrel próbálja meg bevenni az ember. A legzúzósabb pálya után a 2. és 3. szintű rész nem okozott túl nagy nehézséget, viszont a 4. szinten akadtak azért meglepetések. A végére szépen kifáradtunk, főleg a kar- és a hátizmainkat tekintve, mivel a sok függeszkedés miatt ezeket a területeket terheltük legjobban. Számomra nagyon nagy élmény volt a kalandparkban eltöltött közel 2 és fél óra. Mindenkinek csak ajánlani tudom! :-)


A komoly fizikai és szellemi erőfeszítés után elfogyasztottuk megérdemelt késői ebédünket, hogy energiát nyerjünk az előttünk álló következő megpróbáltatásra. Ez pedig egy másfél órás boot camp "foglalkozás" volt. (Hogy mit is jelent igazából ez a kifejezés azt hamarosan megtalálhatjátok a június hónap témája cikkben.) Az edzés bevezetéseként keringésfokozó gyakorlatokkal melegítettünk be, aztán jöttek az érdekesebbnél érdekesebb, egyre nagyobb kihívást jelentő saját testsúllyal végzett gyakorlatok. Ez utóbbiakat azért szeretjük ennyire, mert mindig kéznél van a hozzá szükséges eszköz: az emberi test maga; mert funkcionális, tehát számos izomcsoport részt vesz a feladat végrehajtásában, a mindennapos igénybevételnek megfelelően ezdi a testet és mert nehéz! :-) Az önálló gyakorlatok után 2 csoportra oszlottunk és együttesen elvégzendő feladatokat csináltunk. Mondanom sem kell, hogy a közös "szenvedés" jelen esetben is jól összekovácsolta a résztvevőket és a fogvicsorgatás mellett poénkodásra és nevetésre is jutott azért idő. A következő részben párokba fejlődtünk és így próbáltuk meg kihozni egymásból és magunkból a maximumot. Azt hiszem, ez utóbbi nekem sikerült is, mert megnyertem partnernek Gulyás Marcsit, aki a Lite Wellness profi személyi edző gárdáját erősíti és nem mellesleg kőkemény nő. Ettől kicsit inamba is szállt a bátorságom :-). De azt hiszem, bátran állíthatom, hogy a legtöbb gyakorlatnál méltó "ellenfélre" talált ő is a személyemben :-). Az edzés végén, amikor már kaptunk levegőt meg is beszéltük, hogy a következő boot campet is együtt nyomjuk majd, de addig azért gyúrunk még egy kicsit, nehogy alulmaradjunk a másikhoz képest :-). De nem nagyon volt időnk "bájcsevegésre", mert jött a következő megpróbáltatás: a köredzés. Itt, amellett, hogy alakzatilag is egy kört formáltunk :-), számos állomáson teljesítettük a kitűzött feladatokat. Volt olyan helyszín, ahol saját testsúllyal, máshol TRX vagy egyéb, a rendelkezésünkre álló eszközök (hátizsák, vizespalackok), illetve objektumok (virágláda stb.) segítségével hajtottuk végre a gyakorlatokat. Ez a rész már igazán fárasztó volt, az előző 1 óra terhelését figyelembevéve. Az edzést egy hasizomblokkal zártuk. De mivel még fel voltunk pörögve, levezetésképpen felváltva passzolgattuk egymásnak a röp- és a focilabdát. Nagyon élvezetes volt, alig bírtuk abbahagyni :-). Ezután gyorsan rendbeszedtük magunkat és máris készen álltunk egy esti bulira, ami annyira jól sikerült, hogy a többiek hajnal négykor rángattak el a tánctérről :-). Az eseményről fotókat a személyiségi jogok védelme érdekében most nem mellékelnék :-). Nagyon rövid alvás után nagyon gyorsan elérkezett a másnap.


Vasárnap, az előző napi komoly igénybevételt és a 2 nap alatti csekélyke alvásmennyiséget figyelembe véve, egy lightosabb edzést vezényeltek le nekünk a szervezők. Első körben egy átmozgató és nyújtó etapot csináltunk végig, ami mindenkinek nagyon jól esett, majd Marcsi próbált minket a TRX-en nagyobb teljesítményre ösztökélni. Bevallom, hogy lelkes kiáltásai és egyéb buzdításai ellenére én csak harmatgyenge produkcióra voltam képes. A következő programpontban órákon keresztül ücsörögtünk az egyik vendéglő teraszán az ebédünkre várva. A hétvége egyetlen negatív része az volt, hogy szinte minden étteremben iszonyatosan lassú volt a kiszolgálás. Nem egyszer annyira, hogy gyakorlatilag 2 étkezést oldottunk meg egyszerre, mire végre az ételhez jutottunk. A hosszas ücsörgés következményeként sikerült leégetnem a vállaimat, ami miatt a további napfürdőzést töröltük a menetrendből és hazaindultunk.


Szerintem egy nagyon jól sikerült hétvégét tudhatunk magunk mögött és bízom benne, hogy a dolognak lesz folytatása! Az  eseményről készült, frissített fotókat megtekintetitek a galériában.


A Facebookon a TRX Hungary oldalán is találtok infókat a táborról, valamint megnézhetitek a Füreden készített rövid videókat az R-Med honlapján.


Ha ki szeretnétek próbálni ezt a fajta csoportos edzésmódszert, leghamarabb a Sportmax 2-ben a Lite Fitness Night 2010 rendezvényen tehetitek meg július 2-án. Nem csak a TRX-szel és a Boot Camp-pel találkozhattok ezen az estén, hanem szabadtéri fáklyás bodyART és spinning, valamint egyéb órákon is részt vehettek.

Hozzászólások
Még nincs egyetlen hozzászólás sem!