Bejelentkezés
felhasználónév:
jelszó:
Galéria
Gerinctréning vizsga
Legfrissebb blog bejegyzések
Főoldal, Blog, Élmények az Ultrabalatonról

Élmények az Ultrabalatonról

2013.06.06. 14:15 - Kiss Anita

Egyszer volt, hol nem volt, valamikor az év elején megkérdezte egy edző - és futókolléganőm/barátnőm, hogy lenne-e kedvem június elején csapatban körbefutni a Balatont. A kérdés kicsit meglepett, de fél nap gondolkodás és a családdal való egyeztetés után úgy döntöttem, lenne :-). Tehát neveztünk. Aztán telt, múlt az idő, jöttek a félmaratonok és csak egy távoli, ködös cél maradt az Ultrabalaton. A májusi gyulai futóverseny után viszont kezdett egyre égetőbbé válni a 212 km kérdése. Szóba került egyre több technikai tennivaló, valamint az is, hogy az 5 emberke közül kinek, mikor, hol és mennyi lefutnivalója lesz. Mivel négy különböző városban élünk, elsősorban az internet segítségével találtunk választ a kérdésekre. Lassan lett biciklis kísérőnk, szállásunk, szépséges egyenruhánk, rajtcsomagunk stb. és még egy személyes találkozót is össze tudtunk hozni másfél héttel a verseny előtt :-). Itt osztottuk fel a szakaszokat is.


Nekem az alábbiak jutottak: rajt


1. Csopak-Balatonfüred-Aszófő: 13,7 km; 2. Nemesgulács-Badacsonytördemic-Balatongyörök: 13,7 km; 3. Fonyódliget-Balatonboglár-Balatonlelle: 11,5 km; 4. Siófok-Balatonvilágos: 7,5 km


Az összesen 46,4 km.


Még leírni is sok :-). A megbeszélést követően a a számok tükrében kicsit variáltam az edzéstervemen. Kár, hogy nem előbb derült ki, mi is a konkrét lefutnivaló. Kicsit máshogy lehetett volna rá készülni...


Elérkezett az Ultrabalaton 0. napja, útra keltünk Balatonvilágos felé, a szállásunkra. A pénteki nap programja a rajt helyszínének feltérképezése, valamint több órás sorbanállás volt. A tésztára konkrétan több, mint két órát kellett várakozni :-). A szállásunkon ruhapróbát tartottunk és megbeszéltünk még pár apró részletet, aztán mindenki aludt, ahogy tudott. Sajnos nekem mindössze 3 órát sikerült pihennem, ami rendesen aggasztott, tekintve, hogy alvásra az elkövetkező 24 órában nem volt semmi esély.


A csapatunk Dunacipők néven futott és a tervezett időnknek megfelelően  9-kor rajtoltunk el. A 300 méteres közös futás után élesben folytatódott a verseny. A felállított sorrendnek megfelelően 4 körben terveztünk váltani, a biciklis kísérőnkre pedig elsősorban sötétedés után számítottunk, de Klári annyira felpörgött a rajtnál, hogy azonnal felpattant a kerékpárjára és követte Évit, az első futónkat :-). A többiekkel autóban vágtunk neki az útnak és igyekeztünk az első váltópontra. Az egész versenyben az volt a legviccesebb, hogy nem is az aktuális futónak volt a legnehezebb feladata. Neki "csak" futnia kellett. A kísérő csapattagoknak viszont autóval kellett megközelíteniük időre a váltópontokat, ami néhol problémába ütközött a forgalmi dugók vagy a hosszadalmasabb manőverezési lehetőség és problémás tájékozódás miatt. De végül is a második váltásunkat kivéve - ahol Györgyi szenzációs befutását kizárólag én kaptam el kamerával a csatorna másik oldaláról (a váltótárs még éppen a folyó ügyeit intézte) :-) - mindenhova sikerült időben odaérnünk.


Ami az időjárást illeti, szerencsénk volt, lAnitaegalább is a hőmérséklet tekintetében. 15-19 fok közötti ingadozott a hőmérő higanyszála, ami teljesen ideális futóidőnek minősül. Viszont két alkalommal is elkapott minket egy-egy kiadós zivatar. Először viszonylag rövid ideig tartott és szerencsére csak pár kilóméteres távon frissítette fel a futónkat, de másodjára, már ketten is bőrig áztak a csapatunkból, a biciklis kísérőről nem beszélve. A cudar idő ellenére a lányaink nagyon jó időt futottak és elmondásuk alapján az eső nemhogy visszavetette volna a teljesítményüket, hanem extra élményt és löketet adott nekik :-). Én csodálattal adóztam előttük, főleg mivel vizes hajjal, vastag öltözet hiányában csak vacogtam a kormánynál. A két zuhé között már én is futottam egy - az én méréseim alapján - 13,2 km-es távot, szerencsére verőfényes napsütésben. Nagyon élveztem ezt a két szakaszt, egyrészt mert sok enyhén lejtős, kényelmes km volt benne, másrészt, mert Balatonfüred ismerős terep volt a számomra és majdnem végig a tó partján vitt az út. A Tagóre sétányon a csapattársaimmal is találkoztam, itt készült rólam az egyik rendkívül megnyerő fénykép a szuper egyentrikónkban :-). A kedvenc részem ezen az útvonalon az volt, amikor megpillantottam a szépséges Tihanyi-félszigetet. Ezt követően már éreztem, hogy fáradok és jó lesz lassan a váltóponthoz érni. Végül is 76:25 alatt teljesítettem a távot km-enként 5:47-es átlaggal.


Ezt követte Évi és Györgyi eufórikus, esős futása, ahol én a sofőr szerepét játszottam. Furcsa volt számomra a nagy autó, meg, hogy futókat kell kerülgetnem az úton, úgyhogy elég bátortalanul oldottam meg a feladatot, de végül is odaértünk, ahova kellett :-).
Nemesgulácsnál jött el újra az én időm. A váltás után jó darabig még a faluban, az út szélén futottun2. szakaszk, ami annyira nem tetszett, próbáltam is kicsit lejjebb halkítani a fülemben a zenét a saját biztonságom érdekben. (Végig muzsika mellett nyomtam az ipart egyébként, mert a ritmus ösztönzőleg hat rám és az idő is gyorsabban telik így.) Itt voltak macskaköves szakaszok is, amitől meg az ízületeimet féltettem. Sikerült tehát minden másra koncentrálnom futás közben, olyannyira, hogy a 3 km múlva elért váltópontnál elfelejtettem bepittyenteni a "karkötőnket". Mint utólag kiderült, nem mehettem el túlságosan messze mellette, mert az érzékelő mérte az időmet így is.


Nem sokkal ezután elhúzott mellettem a kísérőautónk. Kapva kaptam az alkalmon és a felső réteg ruházatomat beadtam nekik az ablakon. Az utánuk jövő kocsiból kikukucskáltak a srácok, várva, hogy ők is kapnak valamit emlékül, de nem állt szándékomban tovább vetkőzni :-). A hangulatomat mindenesetre feldobták, ahogy a megváltozott táj is. Beértem a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területére, ahol burjánzó növényzet kísérte az utamat. Jó pár km múlva szinte elepedtem egy kis frissítőért, úgyhogy, amikor a várva várt kis "sátrat" megláttam, letáboroztam ott egy időre, amíg feltankoltam szőlőcukorból és iso-italból. Aztán mentem tovább és vártam a hatást, ami szerencsére nemsokára meg is érkezett és kitartott a következő váltó pontig, ahol szintén készült rólam egy fotó.


Számomra az esemény egyik legértékesebb momentuma ezen az útvonalon történt. A kerékpárút mentén állt két nagyszülő a két unokájával. A kisfiú és a kislány 3-5 éves forma volt. Az gyerkőcök minden elhaladó futónak nyújtották a kezüket pacsiért. Mintha valami olimpikonok lettünk volna! :-) Ez a gesztus annyira jól esett, hogy egy pillanatra elhomályosult a tekintetem és innentől ismét nagyobb fordulatszámra tudtam kapcsolni.
Ezt a két szakaszt (a mérésem szerint: 12,9 km-t) 78:30 alatt teljesítettem, km-enként 6:03-s átlaggal.
Ezután jött a szokásos autóban öltözés és indultunk a következő váltópont felé. Kezdett sötédeni és sejtettük, hogy innentől már nehezebb dolgunk lesz. Előkerültek a fejlámpák és a fényvisszaverő csíkok. Az idő rendesen lehűlt.


Én 2, nagyjából egyforma szakaszt futottameetingm itt egymás után 23 óra magasságában, összesen nagyjából 10,9 km hosszan. A bringán épp váltás történt, úgyhogy 3 km-ig magamra voltam hagyva, ezért megpróbáltam rátapadni az előttem futó narancssárga pólós fiatalemberre, mert a kivilágítatlan kerékpárúton az orromig se nagyon láttam. 5 km-ig elég jó tempóval mentem, aztán kezdett alábbhagyni a lendületem, úgyhogy Györgyi segítségével bedobtam életem második adag géljét :-). A 0. napon vettem 3 adag Liquid Energy Plus-t, bízva abban, hogy ez majd átsegít az éjszakai, hajnali szakaszokon, köszönve a koffein és a taurin tartalmának. Bár tudtam, hogy nem valami profi dolog új cuccot versenyen, élesben kipróbálni, de először is: én amatőr vagyok, nekem elnézhető egy ilyen léhaság; másodszor is: töbször elolvastam a használati utasítást, Györgyivel 2-szer át is beszéltem az adagolást, szóval azt hiszem, elég jól felkészültem ahhoz, hogy ne egy bokorban kössek ki a gél alkalmazása után :-). Szerencsére a termék remekül bevált és minden további nélkül folytathattam az utamat.


Arról még nem írtam, hogy már az első 10 km-em után elkezdett fájni a bal térdem és szúrni a jobb oldalam, szóval onnantól már ezen érzésekkel együtt róttam a kilómétereket. Ezek a problémák erre a szakaszra már nagyon kellemetlenné váltak, úgyhogy ennek tudom be a sebességem csökkenését. A váltás előtt km-enként 6:45-re esett vissza az átlagom. Végül kb. 70 perc alatt teljesítettem ezt a távot, de a kütyümet elfelejtettem a váltás után leállítani, úgyhogy ezt pontosan nem tudom. Ekkor már a téli futónadrágom és egy sapka is volt rajtam, mert egész hűvös lett.


Ezen a szakaszon a kedvenc jelenetem az volt, amikor Györgyivel (ő kísért akkor bringán) elhaladtunk egy sarki ház mellett, ahol a kertben nagy sütögetés folyt sok-sok ember részvételével. A jöttünkre hatalmas taps és ováció volt a válasz, ami nagyon megmelengette a szívünket. Egyébként is nagyon hálás voltam minden jó szóért, tapsért és bíztatásért, amit a verseny alatt kaptam. Köszönöm szépen mindenkinek!


Az utolsó váltásomig a kocsiban vacogtam csuromvizes hajjal. Időközben már teljesen bebizonyosodott, hogy a szakaszok nem pontosan vannak kimérve, így kit kellemes, kit kellemetlen meglepetések érték a távja végén. Azt el is felejtettem eddig írni, hogy még a verseny elején a 4. szakasz a rendőség jóvoltából 1,6 km-rel "megnyúlt". Szerencsére nem az én távom volt! :-)


Siófoknál vettem át a stafétát utoljára hajnal fél 4 körül. A kocsitól a váltópontig mint egy robot sétáltam el, a térdeim, a törzsem sajogtak, fáztam, mint a kutya, de még bíztam a csodában :-). A feladat már csak 7,5 km volt, onnan már egy rövidke utolsó váltással célba ér a csapatunk, csak addig kell valahogy kibírnunk. Úgy indultam neki, hogy valahogy biztosan végigcsinálom, de ne várjanak túl jó időt tőlem. Az út vizes, sötét, a táj unalmas volt, csak a zenéimben bíztam és arra gondoltam, hogy a csapatért jót kell futnom. És bejött! :-) A futás előtt megfelelő időben és módon ügyesen beszipókáztam az utolsó adag gélemet, aztán uzsgyi! Sikerült jól beindulnom, elfelejtődtek a fájdalmak, komolyan mondom, még élveztem is! :-) Sok futót megelőztem. Amikor elhaladtunk egymás mellett, bátorítottuk egymást. Pár km-ig egy csajszi egy lépésnyire mögöttem rám tapadt, már gondoltam, megkérem, legalább mellettem fusson, mert ez így baromi idegesítő számomra, mikor az ultolsó 1,5 km-nél kilőtt és megelőzött. Hát, egészségére! Örülök, hogy segíthettem! :-) 46:03 alatt végeztem a távval, 6:04/km-rel. Nagyon elégedett voltam, hogy a körülmények tükrében ez így sikerült! Ráadásul számomra végetért a verseny!


Már csak be kellett gyűjteni minden csapattagot, kocsival leparkolni és utólérni a befutónkat. Szegény, jóval hamarabb ért oda, mint mi, így a közös befutásig kicsit várnia kellett. Nekem ekkorra végképp nem mozgott már semmim, plusz az összes rajtam lévő nedves ruha fagyasztotta a testemet. De azért csak kiszaladt egy mosoly a célban! :-)


UB befutó


Ennyi kilóméter lefutása és más emberekkel való non-stop összezártság számos érzést, érzelmet és gondolatot ébreszt. Jó ön-és társismereti tréning, amelynek konklúzióit számomra elég nehéz szavakban kifejezni. Szerencsére a csapatunk tagja egy újságíró is, aki szívemből szólva, remekül összefoglalta a történteket:


„Csapatban csak az tud boldogan futni, akit a futás öröme éltet, aki tiszteli a társait és bízik a másikban.”
Az Ultrabalaton és ami mögötte van, Németh Györgyi tollából: http://futasvelem.blogspot.hu/2013/06/ultrabalaton-lelek-tukre.html



Fotók a galériában.


 

Hozzászólások
Még nincs egyetlen hozzászólás sem!