A Várfürdő Félmaratonon

Alig három héttel a Vivicitta Félmaraton után, május 11-én Gyulán álltam rajthoz ugyanezen a távon. A budapesti versenyt követően 3 nap teljes pihenőt hagytam magamnak, mert az oldalam továbbra is fájt, már futás nélkül is. Aztán szépen lassan, hosszú és nagyon fokozatosan felépített bemelegítéseket követően 10 km-ekkel próbálkoztam. Úgy tűnt, ha lassan futok, akkor elkerül a fájdalom. A két verseny között csak egyszer tűztem ki magam elé hosszabb távot, de az is csak 15,4 km volt.

Gyulára a verseny előtti napon érkeztem. Ez a hétvége kisebb nyaralásszámba ment nálam, mert a családom nem tartott velem, hadd pihenjek a verseny előtt és után is egy kicsit. Így erre a kis időre teljesen magam mögött hagyhattam a háziasszonyi és családanyai teendőket.
A komoly fizikai igénybevétel ellenére nagyon feltöltött ez a hétvége. Minden anyukának (és apukának is) javaslom, hogy időnként szakadjon ki kicsit a mindennapok körforgásából. Biztos lehet benne, hogy a magára fordított idő többszörösen megtérül és a család is hálás lesz felfrissült, kisímult tagjáért.

Rengeteget nosztalgiáztam ezalatt a 2,5 nap alatt! :-) Kezdve azzal, hogy vonattal zötyögtem le a szülővárosomba (ennek köszönhetően egy egész könyvet is sikerült elolvasnom, amíg távol voltam :-).

Gyula teljes díszében pompázott. A gesztenye-és akácfák, a bodza bokrok és a számtalan virág ontotta magából csodás illatát, a város tavaszi színekbe borult. Szerintem ilyenkor a legszebb a város és csak úgy szippantottam be belőle a pozitív energiákat! :-)

Az V. Várfürdő Félmaraton és Váltófutás rendezvény a pénteki napon rajtszámátvétellel, tészta-partyval és különféle koncertekkel kezdődött. Engem már aznap nagyon megérintett az esemény hangulata, olyannyira, hogy az izgalomtól alig aludtam valamit :-). Hajnalban már legszívesebben rajthoz álltam volna, de a futóverseny sajnos csak 11 órakor indult. Ennek azért sem örültem annyira, mert nagyon meleg, fülledt napra ébredtünk és a hőmérő higanyszála 28 fokig kúszott fel. Pár nappal ezelőtt még 19-20 fokot és borús időt ígért az időjárásjelentés, ami pont ideális lett volna a futáshoz.

10 órakor a Hotel Hőforrás "mezében" útnak indultunk a gyulai Várhoz, ahol az egész rendezvény zajlott. Már nagy volt a nyüzsgés a sátrak között. Egy edző hölgy tartott közös bemelegítést a résztvevőknek, amire természetesen beálltam, de még kevésbé voltam elégedett vele, mint a pár héttel korábbival. Egy régimódi aerobikos warm-upról volt szó, feleslegesen bonyolított lépéskombinációkkal, ezzel szemben a futásspecifikus elemeket nagy ívben elkerültük. Ráadásul nem egyszer az ütem mellett dolgoztunk és a folyamatos lépésváltás helyett sokszor pontozás került a mozdulatok végére. Egyszóval nem volt valami profi munka. Viszont mivel marha meleg volt és mindezt a tűző napon csináltuk, biztos, hogy senki nem volt lemerevedve a start előtt :-)

Pontban 11-kor rajtolt el a mezőny a kerekesszékes indulókkal. A sérült gyermekek megsegítésére szervezett futóversenyen több, mint 800 versenyző indult 7 és 21 km-es távon egyéniben és váltóban.

Próbáltam mérsékelt tempóval kezdeni, hogy elkerüljem a fájdalmat és ez jó darabig sikerült is. Az útvonal három 7 km-es körből állt, Gyula legszebb részeinek érintésével.
Nagyszerű élmény volt olyan helyszínen futni, ahol szinte minden utca valamilyen kedes emléket idézett fel. Sok fával övezett szakasz örvendeztetett meg bennünket enyhülés adó árnyékával, hogy a terjengő virágillatokról már ne is beszéljek! Hihetetlenül más érzés otthon futni, ismerős helyek és arcok között. Ez a verseny nem csak a testi, hanem a lelki felfrissülésről, feltöltődésről is szólt és a tudat, hogy

a futással másokon is segítünk igazán különlegessé és felejthetetlenné tette az egész élményt.

Ennek köszönhetően nagyon jó hangulatban futottam végig az első 2 kört és a 3-ban sem a hangulatom romlott el, hanem megérkezett az ismerős szúró érzés a bordakosaram alatt. Ekkor nag

yon lelassultam (a 3.

kört majd 10 perccel lassabban tettem meg, m

int az elsőt!), de ez sem tudta elvenni a kedvem.

Útközben tréfálkoztam az útvonalat biztosító polgárőrökkel, rendőrökkel, szurkolásra buzdítottam a bámészkodókat stb. A 13. km-től egy frissítő állomás vagy egy árnyékos rész közeledtével motiváltam magam.

Az utolsó 2 km-en futott előttem egy srác, akinek már szintén nagyon fogytán volt az ereje, meg-meg állt időnként. Amikor mellé értem, megfogtam a

vállát és bíztattam, hogy már csak nagyon kevés van hátra, ne adja fel. Nem tudom, hogy kit akartam ezzel jobban motiválni, őt, vagy magamat :-). Mindenesetre úgy tűnt sikerült öszeszednie magát, mert 1 perc múlva, elhúzott mellettem. Egy pacsival jeleztem neki, hogy ne aggódjon, még én

is versenyben vagyok! :-)
Nem sokkal a cél előtt volt egy kapu, amelyik vízpermettel örvendeztette meg az alatta áthaladókat. Ettől kicsit erőre kaptam és nagy léptekkel, mosolyogva értem a célba. Ott kapásból a nyakamba akasztották a táv teljesítéséért járó érmet és az egész családom megtámadott. Más körülmé

nyek között nagyon díjaztam volna, hogy mindenki engem akar ölelgetni, de az adott pillanatban egy pohár hűsítő vízre jobban vágytam :-).

Miután felfrissítettem és kipihentem magam, kíváncsian vártam a Magna Cum Laude és a sérült gyermekek közös fellépését. A műsor mindössze fél óráig tartott, de a számok nagyon jól szóltak és a gyerekek koreográfiája igazán szívmelengető és torokszorító volt.
A nap hátralévő részét a Várfürdőben töltöttem különböző medencékben lazulva, mivel a futók egyik jutalma az aznapi ingyenes belépés volt.

Nagyon örülök, hogy idén nem hagytam ki ezt a rendezvényt és ha minden jól megy, jövőre újra csatlakozom a kezdeményezéshez.

Az eseményről szóló fotóimat a galériában találjátok.

A képek forrásai:
http://www.gyulafelmaraton.hu/index.php
http://www.beol.hu/galerialp/64807