Bejelentkezés
felhasználónév:
jelszó:
Galéria
Fittaréna
Legfrissebb blog bejegyzések
Főoldal, Blog, DeepWork képzés

DeepWork képzés

2012.04.22. 19:44 - Kiss Anita

Két héttel ezelőtt részt vettem a bodyART legdinamikusabb modulja, a DeepWork első magyarországi képzésén. Hát, mit mondjak, elég durva volt! :-) A tréning nagy részét Robert Steinbacher tartotta, akitől mindig nagy élmény tanulni, mert a nagy szakmai felkészültsége mellett, hatalmas gyakorlati tapasztalattal és nem kevés humorérzékkel, valamint színészi kvalitással rendelkezik :-). Ezért a képzései mindig nagyon hasznosak, kemények, de egyúttal igazán szórakoztatóak is.


Meg kell mondjam, hogy büszke voltam magamra, hogy szoptatós kismamaként végignyomtam a tanfolyamot, annak ellenére, hogy vasárnapra már jelentősen megfogyatkoztak a tartalékaim, amihez még a kevés alvás is hozzátette a magáért. A szülés óta komolyabb erőedzést nem végeztem, emiatt akadtak problémáim bizonyos gyakorlatokkal, viszont a kardiovascularis rendszerem kiválóan teljesített a sok futásnak köszönhetően.


A DeepWork egy nagyon komoly funkcionális tréning, amelyben a bodyART-ból már ismert yin-yang, feszítés-feloldás ellentétpár a kardio- és az erőgyakorlatok hullámzó váltakozásában valósul meg. Ezáltal sokkal több kondícionális képességet fejleszt, mint a legtöbb edzésforma. Az állóképességen, az erőn és a hajlékonyságon kívül a koordináció és a robbanékonyság is növelhető a segítségével.


A terveim között szerepel, hogy a közeljövőben - nem a hagyományos edzőtermi keretek között - útnak indítom a saját DeepWork óráimat, kezdetben még a bodyART Basic modulba integrálva, hogy követhető és fokozatosan elsajátítható legyen mindenki számára. Bővebb információval erről hamrosan jelentkezem!  Addig is kis ízelítő a modulból:




"A DeepWork segít, hogy elérd a korlátaidat a józan ész határain belül."


 


Hozzászólások
Még nincs egyetlen hozzászólás sem!